A napokban ért véget a népszerű sorozat harmadik évada, de a stúdió máris bejelentette a folytatást, a jelek szerint Steve Martin még nem megy nyugdíjba, az Arconia lakói pedig ismét vissza fognak térni egy negyedik évadban, mely talán még több gyilkosságot fog hozni.
A Gyilkos a házban című sorozat 2021-ben debütált, Amerikában a Hulu-nál, hazánkban azonban a Disney+ felületén láthattuk, melyben Steve Martint, Martin Shortot és Selena Gomezt láthattuk a főszerepben. A széria harmadik évada idén augusztusban debütált, melyben olyan színészek csatlakoztak a projekthez, mint például Paul Rudd és Meryl Streep.
A Gyilkos a házban-t Steve Martin és John Hoffman alkotta meg, mely hamar nagy népszerűségre tett szert, a legutóbbi évad premierje volt az eddigi legnézettebb. Mindezt figyelembe véve nem meglepő, hogy a Hulu berendelte a negyedik évadot és folytatni szeretné a showt, erre pedig Steve Martin is nyitott, aki így biztosan nem tud nyugdíjba vonulni, pedig tavaly még erről beszélt egy interjú során.