Fokozatosan engedik ki az Android 7.0 Nougatot a Galaxy S7-ekre

2017. január 17.
3.4522
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Majd egy hónapnyi béta tesztelés után, a Samsung azt ígérte a felhasználóinak, hogy 2017 januárjában megérkezik a stabil Nougat a koreai gyártó tavalyi csúcstelefonjaira, az S7, illetve az S7 Edge-re.

Az ígéret szép szó, ennek fényében pedig pár nappal korábban meg is kezdődött az OTA frissítés, igaz először csak a kínai régióban. A gyártó azt mondta, hogy fokozatosan engedik ki a frissítést, amelyről a mai napon érkezett újabb hír értékű információ, hiszen az Egyesült Királyságba is megérkezett a Nougat.

A SamMobile friss értesülései szerint, a dél-koreai gyártó döntése, miszerint először csak a kínai, valamint az angliai régió kapja meg elsők közt az Android 7.0-át, statisztikai alapú, mondván, e két területen történt a béta tesztelés, így jobbnak látták az ottani felhasználók számára kiengedni a friss verziót, és a vele érkező újdonságokat.

Fokozatosan engedik ki az Android 7.0 Nougatot a Galaxy S7-ekre - 2. kép

A további lépések egyelőre még tisztázatlanok, tehát nincsenek dátumok fixálva, hogy a fent említett két régión kívül eső többi, főleg európai országok, mikor kaphatják majd meg az ígért frissítést, de még két hét vissza van januárból, így jó eséllyel tudják majd tartani az ütemtervet.
3 hozzászólás

Fikarc

9 éve, 1 hónapja és 4 napja

Érdekes a koncepció hogy ahol fent van még úgyis egy béta verzió, ott adják ki a véglegest. Elég fura. Mondjuk az is hogy nem az egész világon egyszerre tolják.

válasz erre

Mordorer

9 éve, 1 hónapja és 4 napja

Hát már igazán érkezhetne, de Telenornál nem tudom mikor lesz.

válasz erre

petrovicsz

9 éve, 1 hónapja és 4 napja

Nálunk vajon mikor lesz...

válasz erre