Mára azonban ez is megvalósult, hiszen bár voltak különféle módszerek, amelyek segédeszközökkel lehetővé tették a hologramhoz hasonló vetítési módszert, a Holovect névre keresztelt projekt azonban forradalmasítja a technológiát, ez a találmány ugyanis valóban képes arra, hogy pusztán a levegőbe vetítsen.
A készítők egyébiránt nem árulták el találmányuk működésének minden részletét, de azt igen, hogy volumetrikus vektorképeket - 3D-ben tárolt koordinátákat - vetítenek, amelyekkel bonyolultabb ábrák vagy képek még nem megjeleníthetők, de példának okáért az okostelefonok sem egyik napról a másikra születtek.
A kis szerkezet egyébiránt nemcsak az ábrák megjelenítésére képes, hanem arra is, hogy azokat forgathassuk, mozgathassuk, ami a 3D nyomtatókkal összekapcsolva komoly előrelépést jelenthetne, hiszen így még a nyomtatás előtt megnézhetnénk a térben is, hogy milyen lesz a végeredmény.
A Holovect-re egyébiránt a Kickstarteren gyűjtenek a készítők, az elkészítéséhez szükséges összeg pedig már most összejött, aki pedig támogatja a projektet, az a későbbiekben 750 dollárért tud majd vásárolni magának egyet a készülékből.