Fakuló iPhone-okról szól a fáma, de az Apple nem reagál a panaszokra

2021. március 17.
22.0411
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Svetapple munkatársai még 2020 novemberében vettek egy piros iPhone 12-t a szerkesztőség számára, amelyet elsősorban munka céljából használnak - ezt a telefont az első naptól kezdve átlátszó tokban tartották, és semmilyen környezetben nem használták, ami árthat a készüléknek.

Ennek ellenére egy kellemetlen kozmetikai hiba jelent meg rajta, amelyet a forrás szerint a felületkezelés okozott. Egészen konkrétan az egyik sarokban a mélyvörös szín elkezdett halványulni.

A kérdéses szerkesztőség nem tudja, hogy felelősek-e ezért a kárért, mivel a telefont teljesen normális módon használták, akárcsak az elődjét, az iPhone XR-t, ahol semmi hasonló nem jelent meg. Ezért úgy döntöttek, hogy végeznek egy kis kutatást, és megállapították, hogy sajnos nem ők az elsők ebben - bizony a fakuló iPhone jelensége tényleg létezik!

Az Apple azonban nem fogadja az ebben a témában benyújtott panaszokat, úgyhogy nem tudni, hogy pontosan mi áll a dolog hátterében.

Fakuló iPhone-okról szól a fáma, de az Apple nem reagál a panaszokra - 2. kép


Fakuló iPhone-okról szól a fáma, de az Apple nem reagál a panaszokra - 3. kép


Fakuló iPhone-okról szól a fáma, de az Apple nem reagál a panaszokra - 4. kép


Fakuló iPhone-okról szól a fáma, de az Apple nem reagál a panaszokra - 5. kép

vettek egy piros iPhone 12-t a szerkesztőség számára, amelyet elsősorban munka céljából használnak - ezt a telefont az első naptól kezdve átlátszó tokban tartották, és semmilyen környezetben nem használták, ami árthat a készüléknek.'>
6 hozzászólás

Metoyou

3 éve, 3 hónapja és 13 napja

techiii írta:
A második képen egyértelműen látszik h 12. Ez egy sima piros iphone 12.
Ami itt kint van fotó egyik sem az. Nekem 12 prom van és még csak nem is hasonlít! Nem szögletes hanem le van kerekítve a sarka.

válasz erre

techiii

3 éve, 3 hónapja és 14 napja

Metoyou írta:
És hol van itt az iPhone 12? Mert a képeken egyik sem az! (Na a linkre kattintva már látszik a 12 is bár inkább azokat a képeket kellene akkor kitenni a cikkben)
A második képen egyértelműen látszik h 12. Ez egy sima piros iphone 12.

válasz erre

Metoyou

3 éve, 3 hónapja és 14 napja

És hol van itt az iPhone 12? Mert a képeken egyik sem az! (Na a linkre kattintva már látszik a 12 is bár inkább azokat a képeket kellene akkor kitenni a cikkben)

válasz erre

Huginn

3 éve, 3 hónapja és 14 napja

petrovicsz írta:
**** a tok.
Ne viccelj! A filléres szilikon tok nem lehet rossz, csak a drága telefon!!!! mosolygó smiley

válasz erre

petrovicsz

3 éve, 3 hónapja és 14 napja

**** a tok.

válasz erre

Levi87

3 éve, 3 hónapja és 14 napja

Elég ****ul néznek ki. meglepett smiley

válasz erre