Ez a fejlesztő már az első munkanapján majdnem tönkretette a cégét

2017. június 07.
3.7041
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Elképesztő sztorit hozott nyilvánosságra egy amerikai junior fejlesztő a Redditen keresztül, aki a saját nevét érthető okokból nem vállalva beszámolt élete első munkanapjáról, aminek részeként alig fél óra alatt majdnem tönkretett egy egész céget.

A bejegyzésből kiderül, hogy a fiú fejlesztőként került egy nagyobb vállalathoz, ahol első dolga az volt, hogy felállítsa számítógépén a teljes fejlesztői környezetet, amihez a főnökség egy komplett fejlesztői dokumentációt biztosított számára, azonban már itt komoly problémákba ütközött.

A fiú ugyanis talált ebben egy szkriptet, amit a saját adatbázisának elkészítéséhez adtak neki, így le is futtatta, a kapott adatokat pedig a céges rendszerbe kellett volna másolnia, azonban itt jött a baki, amit emberünk ma már inkább elfeledne, hiszen megnyílt előtte a teljes céges adatbázis, ami tele volt számára értelmezhetetlen adatokkal, és mivel azt hitte, hogy ő generálta az egészet az imént, ezért egyetlen gombnyomással törölte azt.

Bár azt hitte, hogy minden rendben, pár perccel később azonban hívatta a felettese, aki ordítva menesztette a fiút, hiszen konkrétan a cég teljes adatbázisát úgy hazavágta, hogy azt még a biztonsági mentésből sem lehetett visszaállítani.

A fiú történetét egyébiránt eddig a pontig több ezer ember kommentálta a Redditen, és nagyon sokan úgy vélik, hogy határozottan a cég hibázott, amiért azonnal korlátlan jogot adott egy újoncnak a teljes adatbázishoz.
a Redditen keresztül, aki a saját nevét érthető okokból nem vállalva beszámolt élete első munkanapjáról, aminek részeként alig fél óra alatt majdnem tönkretett egy egész céget.'>
5 hozzászólás

Fikarc

7 éve, 5 hónapja és 17 napja

Mondjuk úgy: ebben a sztoriban mindenki rohadt béna volt. röhögő smiley

válasz erre

rece

7 éve, 5 hónapja és 17 napja

Teljes hozzáférés egy fejlesztőnek a produktív adatbázishoz? Az IT igazgatót rúgnám ki, nem a fejlesztőt...

válasz erre

TEchie

7 éve, 5 hónapja és 17 napja

És a rendszergazda még mindig ott dolgozik? meglepett smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 5 hónapja és 17 napja

Ömmm... LOL. Ilyen tényleg lehet? Szinte egyetlen gombnyomással törölni mindent? Felelőtlen cégnek látszik. Legalább felügyelhették volna a srácot, amíg bele nem rázódik.

válasz erre

zender

7 éve, 5 hónapja és 17 napja

Hibázott a cég is, az egyértelmű. Mert megbízott egy egyetemről éppen csak kiszabadult hülyében.

válasz erre