Eva Longoria is helyet kapott az élőszereplős Dóra, a felfedező filmben

2018. augusztus 21.
4.3611
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Az élőszereplős Dóra, a felfedező valóban készül, és bár ezt egy ideje több forrásból is megerősítették, továbbra is nehéz volt realizálni a tényt, de mi tagadás, tényleg összehozzák a mozit, tehát lehet készülni Dóra, Csizi, Swyper és a többiek következő kalandjára.

Hab a tortán, hogy a casting terén is történt egy kis mozgolódás, lévén Dóra édesanyjának szerepe kapcsán nem kisebb névre esett a választás, mint Eva Longoriára, akit talán a legtöbben a Született Feleségekből ismerhetnek.

A színészgárda abszolút alakulófélben van, Isabela Moner játssza majd ugyebár a címszereplőt, ezek után pedig egészen biztos, hogy nagyon hamar lefogják leplezni, hogy ki játssza majd Dóra édesapját. A Paramount égisze alatt készülő produkció még nem tudni, mikor kerül mozikba, viszont ugyanaz a James Bobin rendezi, aki a 2011-es Muppets-filmet is, tehát joggal bizakodhatunk.
3 hozzászólás

Kisfaludy82

7 éve, 3 hónapja és 16 napja

Nem is hallottam erről a filmről meglepett smiley

válasz erre

technomancer

7 éve, 3 hónapja és 16 napja

Bomba ez a csaj!

válasz erre

betyár

7 éve, 3 hónapja és 16 napja

Nem is ismerem ezt.

válasz erre