És volt olyan hülye, aki nevet váltott az ingyen iPhone 7 miatt!

2016. november 01.
2.7491
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Biztosan emlékeztek még az ukrán Allo azon promóciójára, miszerint bárki, aki hivatalosan is iPhone 7-re - egészen pontosan iPhone Hétre - változtatja a nevét, és ezt dokumentumokkal igazolja számukra, az ajándékba kap egyet az Apple új készülékéből.

Sokan kamunak, vagy csak egy sajátos marketingnek gondolták az akkori híreket, de egy 20 éves fiú, korábbi nevén Olexander Turin azonban bebizonyította, hogy nem erről volt szó, a ma már iPhone Hét névre hallgató férfi ugyanis hivatalosan is megváltoztatta a nevét, amit egy útlevéllel igazolt a boltnak, és ezért cserébe átvehette az Ukrajnában rekord drágának számító - több mint 4 havi fizetésbe kerülő - készüléket.


A fiú szerint természetesen nem szeretne élete végéig iPhone Hét-ként létezni, így bár néhány évig biztosan használja majd a nevet, ellenben amint házasságra és gyermekvállalásra kerül sor, visszaváltoztatja azt az eredetire. Pedig milyen vicces lett volna az iPhonné, vagy a kis iPhone Egy Alexander, mint első utód...
promóciójára, miszerint bárki, aki hivatalosan is iPhone 7-re - egészen pontosan iPhone Hétre - változtatja a nevét, és ezt dokumentumokkal igazolja számukra, az ajándékba kap egyet az Apple új készülékéből.'>
5 hozzászólás

Gólem

9 éve, 1 hónapja és 4 napja

Szent... Ég...........

válasz erre

Mordorer

9 éve, 1 hónapja és 4 napja

Idióta!!! röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

9 éve, 1 hónapja és 4 napja

OMA_Seriff írta:
...vagy Dacia? röhögő smiley
Azért még az Androgeeken se váltanék nevet. röhögő smiley

válasz erre

OMA_Seriff

9 éve, 1 hónapja és 4 napja

rDAVE írta:
Valamelyik autógyártó nem akar ilyet? Szívesen lennék pl Ferrari...
...vagy Dacia? röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

9 éve, 1 hónapja és 4 napja

Valamelyik autógyártó nem akar ilyet? Szívesen lennék pl Ferrari...

válasz erre