Emily Blunt továbbra is benne lenne A holnap határa film folytatásában

2023. június 17.
17.2431
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Még 2014-ben jelent meg Tom Cruise és Emily Blunt főszereplésével A holnap határa című sci-fi film, ami a mozikban nem teljesített túl fényesen, de végül a televízióban és DVD-kent megtalálta a helyét és azóta is várják a rajongók a folytatást, melyről már több pletyka is megjelent az elmúlt években.
 

A film folytatása állítólag már évek óta a gyártás különböző szakaszaiban van, korábban szó volt arról, hogy a főszereplők mellett az alkotás egykori rendezője, Doug Liman is visszatér. A folytatás Live Die Repeat and Repeat munkacímet kapta, de továbbra sem haladt előre érdemben a projekt, lévén Tom Cruise eléggé elfoglalt.

Most azonban Emily Blunt adott interjút a Deadline-nak, akiknek elárulta, hogy továbbra is nyitott lenne a visszatérésre - ő alakította Rita Vrataski őrmestert -, de azt nem tudja, hogy mikor és hogyan. Továbbá az is kérdés, hogy a háta hogyan bírná a terhelést, ugyanis nagyon nehéz eszközöket kellett a hátán cipelnie anno a forgatás során. Mindezek ellenére valószínűleg sokan kíváncsiak lennének a különös lények visszatérésére.
5 hozzászólás

Fikarc

2 éve, 2 hónapja és 1 napja

Nem kéne erőltetni szerintem. Kerek egész volt.

válasz erre

Levi87

2 éve, 2 hónapja és 2 napja

Jöhet, én nagyon bírnám.

válasz erre

petrovicsz

2 éve, 2 hónapja és 2 napja

Kiváncsi lennék mit tudnak kihozni egy folytatásból.

válasz erre

zender

2 éve, 2 hónapja és 2 napja

Az alapfilm tök jó volt, de ezt a nőt nagyon nem bírom. röhögő smiley

válasz erre

Porthos

2 éve, 2 hónapja és 2 napja

Ezt minek folytatni? meglepett smiley Úgy kerek ahogy van.

válasz erre