A múlt héthez képest felgyorsultak az események, hiszen a Vivaldi Technologies örömmel jelentette be, hogy elérhetővé vált a legújabb stabil verzió mindhárom népszerű böngészőből, ráadásul mindhárom támogatott platformra.
A Chromium 57-es verzióra építkező új Vivaldi fejlesztése körülbelül másfél hónapot tett ki, ezalatt 8 snapshot került publikálásra, melyek közül az utolsó az éppen aktuális, a legújabb verzió, az 1.8-as.
Az újdonságok egyike a megújult előzmények opció, amely már az 1.7-es variánsban is megtalálható volt, de akkor az egységes konklúzió az volt, hogy elkél még egy kis finomítás, hogy a tervezett működés tökéletes legyen.
Az 1.8-as variánsban lehetőségünk van a megnyitott lapfüleket némítani, így az esetleges háttérhangok nem befolyásolják a másik oldalon futó tevékenységünket, de most már drag&drop funkcióval tudunk jegyzeteket készíteni sőt, a Vivaldi aktuális verziója képes szabályozni a Windows frissítési beállításokat, így elkerülvén a váratlan újraindulást. Ennek persze függvénye, hogy a Microsoft rendszere alatt használjuk azt, hiszen Linux alatt ez miatt nem kell aggódnunk.
