A mai naptól hivatalosan is megvásárolható a Sony legújabb konzolja a Playstation 4.
Üröm az örömben, hogy egyelőre kizárólag Észak-Amerikáról van szó, hozzánk december 13-án érkezik az újdonság méghozzá 127 990 Ft-os fogyasztói áron.
Üröm az örömben, hogy egyelőre kizárólag Észak-Amerikáról van szó, hozzánk december 13-án érkezik az újdonság méghozzá 127 990 Ft-os fogyasztói áron.
Ezzel jelentősen túlszárnyalja elődjét, indulásakor egy Playstation 3-ért ugyanis könnyedén elkértek 200 ezer forintot. Ez hosszú időre megpecsételte a konzol karrierjét, az olcsóbb és addigra már legalább egy éve piacon lévő Xbox 360-at csak évek múltán sikerült beérniük, a Wii eladásait pedig a mai napig távolról szemlélik.
A japánok igencsak feladták a leckét. A Playstation 4 ugyanis nemcsak olcsóbb, de minden korábbinál egyszerűbben lehet rá fejleszteni, így remélhetőleg nem ismétlődik meg a PS3 kálváriája, amikor a nála jóval gyengébb Xbox 360-ra optimalizálták a játékokat és azokat adták ki a Sony termékére, így kihasználatlanul hagyva a gépben rejlő erőt.
A konzolok háborúja végkimenetelére még várnunk kell, mert az Xbox One csak november 22.-én jelenik meg, ami hozzánk csak januárban debütál. A valós eladási adatokra valószínűleg várnunk kell februárig, márciusig.
[display_video youtube=Jw8HCFZkBds]