A hírt többek között az amerikai T-Mobile és a Sprint is megerősítette, ezáltal vezetőik arról beszéltek, hogy a bejelentés óta, tehát alig egy hét alatt legalább négyszer annyi iPhone 7-et rendeltek elő az előző generációhoz viszonyítva, ami nem csak óriási ugrást jelent, hanem mindemellett még rekordot is.
A jelentésekből kiderült mindemellett, hogy az emberek nem a fényes fekete színt kedvelik a leginkább, hanem a matt változatot, és érdekesség, hogy az Apple nem kíván pontos számokat rögzíteni a készülék eladásai kapcsán mindaddig, amíg el nem érkezik az első negyedéves beszámoló ideje, szóval hangzatos bejelentéseket a rajt utáni orbitális sikerről most ne is várjunk.
Márpedig röpködni fognak a milliók, nemcsak a bevételek, hanem a telefonok mennyiségét tekintve is, amit mi sem bizonyít jobban más, minthogy az iPhone 6S és 6S Plus készülékekből a premier utáni első három napban több mint 13 millió kelt el. A korábbi évek növekedését tekintve nem kizárt, hogy az iPhone 7 a 20 milliós álomhatárt is megközelíti majd.