A SpaceX még 2021-ben kötött szerződést az amerikai űrügynökséggel azzal a céllal, hogy Starship űrhajójuk fogja több mint ötven év után újra a Holdra vinni az emberiséget az Artemis III küldetés keretein belül, ám nagyon lassan haladnak a fejlesztések, emiatt nem kizárt, hogy Musk cége nem lesz ott az újabb történelmi eseményen.
A jelenlegi tervek szerint 2027-ben szállna le ember a Holdon a Starship űrhajó segítségével, az Artemis III küldetés során, melyet egyébként már többször el kellett halasztani. A Starship fejlesztésével és tesztelésével azonban nagyon lassan haladnak, legutóbbi, 11. tesztrepülés sikeres volt, de továbbra is messze a cél, hogy egyszer emberek is üljenek a megarakétán.
A NASA jelenlegi ideiglenes igazgatója, Sean Duffy a CNBC-nek nyilatkozva elárulta, hogy elismeri a SpaceX vállalat eddig elért eredményeit, de nem támaszkodhatnak egyetlen vállalatra, miközben versenyben vannak Kínával. Ráadásul még Trump ciklusa alatt el akarnak ismét jutni a Holdra. Mindez pedig azt jelenti, hogy a SpaceX helyét más űrvállalatok is átvehetik, mint például a Blue Origin.
Szeptemberben már szó volt arról, hogy a SpaceX miatt késhet az Artemis-küldetés harmadik szakasza, maga a holdraszállás, de úgy tűnik a NASA nem szeretné tovább csúsztatni a missziót.
