Elnöki kegyelmet kapott a Samsung örököse a korrupciós botránya után

2022. augusztus 12.
23.3371
csirkee profilja, adatai
csirkee
Yoon Suk-yeol dél-koreai elnök kegyelmet adott a dél-koreai technológiai cég örökösének, Lee Jae-yong-nak, akit 2017-ben ítéltek el először korrupciós vádak miatt, majd feltételesen szabadlábra helyezték és most végre visszatérhet posztjára.

A dél-koreai kormány közleményében jelentette be a kegyelmet azzal az indokkal, hogy a gazdasági válság leküzdése érdekében, a gazdaság újjáélesztésével visszahelyezik a Samsung Electronics alelnökét, Lee Jae-yongot, akinek felfüggesztett börtönbüntetése nemrégiben járt le. A vállalat vezetője összesen 1,5 évet töltött börtönben annak ellenére, hogy 30 hónap szabadságvesztésre ítélték anno.

A koreai törvények értelmében az elítélt bűnözők, elítélésüket követően öt évig nem tölthetnek be hivatalos pozíciókat, ám az elnöki kegyelemnek köszönhetően megnyílik a kapu Lee számára, hogy visszaüljön nagyapja, Lee Byung-Chul által alapított cég élére. A cég részvényesei támogatják Lee visszatérését, hogy fontos stratégiai döntéseket hozzon a COVID és a jelenlegi gazdasági válság miatt, ám vannak olyanok is, akik továbbra is aggódnak.
4 hozzászólás

inkognito

3 hónapja, 2 hete és 6 napja

Ez is csak a pénzről szól.

válasz erre

Ronalddo

3 hónapja, 3 hete


válasz erre

Levi87

3 hónapja, 3 hete

Így lehet pénzzel megúszni bármit.

válasz erre

techiii

3 hónapja, 3 hete

Korrupció az van.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink