Elkészült a VMware ESXi ARM kiadása

2020. október 08.
4.8371
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
darkomen profilja, adatai
darkomen
A VMware által fejlesztett type-1 hypervisor, az ESXi, eddig csak x86_64 rendszerekre volt elérhető, viszont a cég most saját blogján jelentette be, hogy elkészítették az ESXi ARM processzorokra szánt verzióját.

Az ARM verzió fejlesztését a VMware-n belül egy kis csapat végezte és több éve dolgoznak rajta, az ARM céggel közösen. Ez a kiadás elsősorban az ARM alapú szervereket célozza meg, hogy az ilyen rendszereket alkalmazó adatközpontokat szolgálják ki vele, de a VMware szerint egy 8GB RAM-mal rendelkező Raspberry Pi 4-en már akár használható tud lenni.

A VMware ezzel a bejelentéssel együtt elindította a Project Monterey-t, melynek keretében az eddigi hardver infrastruktúra követelményeket dolgozzák át, hogy partnereik számára a felhasználás szempontjából a legmegfelelőbb infrastruktúrát ajánlhassák. Az x86_64 kiadást a megfelelő hardverekkel a teljesítmény kritikus rendszerek alá, míg az ARM verziót az energiatakarékosabb felhasználási területekre szánja a cég.
jelentette be, hogy elkészítették az ESXi ARM processzorokra szánt verzióját.'>
2 hozzászólás

VDemon

4 éve, 11 hónapja és 21 napja

Nem is tudtam hogy csinálnak ilyen verziót. meglepett smiley Nem is értem igazán, minek...

válasz erre

petrovicsz

4 éve, 11 hónapja és 21 napja

Megint egy cucc amit még sosem használtam. meglepett smiley

válasz erre