Az eset még 2021 karácsonyán történt, amikor Jaswant Singh Chail felmászott a windsori kastély falára azzal a szándékkal, hogy meggyilkolja a királynőt, miután erre bátorította a mesterséges intelligencia barátnője, most kilenc év börtönre ítélte az egyik brit bíróság.
Az akkor 19 éves férfi a Replika elnevezésű alkalmazásban hozta létre MI barátnőjét, Sarai-t, aki egy idő után arra kezdte el bíztatni a fiatal férfit, hogy gyilkolja meg II. Erzsébet királynőt. Chail élete küldetésének nevezte a merényletkísérletet és teljes fegyverzetben, egy fém maszkban igyekezett eltenni láb alól a királynőt, ami természetesen nem jött neki össze.
A hatóságok hamar elkapták és letartóztatták. Idén februárban hazaárulásért elítélték, ami először fordult elő az elmúlt négy évtizedben az Egyesült Királyságban. A napokban a bíróság elmondta, hogy a férfi elvesztette kapcsolatát a valósággal, az orvosok szerint téveszmékben hisz, többek között azt gondolja, hogy ő a Sith Nagyúr a Star Wars filmekből.