Idén nyáron debütált a mozikban hatalmas sikerrel az élőszereplős Így neveled a sárkányodat alkotás, mely gyakorlatilag ugyanaz, mint a korábban bemutatott animációs változat, ám a remakeben már többek között Gerard Butlert és más híres színészeket láthatunk.
Az élőszereplős Így neveld a sárkányodat összesen 632 millió dolláros bevételt ért el a mozikban, ami elképesztő teljesítmény, a folytatásra pedig 2027-ig kell majd várni. Most azonban a Universal Pictures végre bejelentette, hogy mikor láthatjuk a filmet streamingen. A hírek szerint október 10-től lesz elérhető a Peacock streaming platformon - magyar megjelenésről még nem tudni.
Ezenkívül a streaming debütáló része több mint 90 percnyi bónusz tartalmat is tartalmaz majd. Hazánkban várhatóan SkyShowtime felületén lesz majd látható, ugyanis a Universal tartalmak általában ezen a platformon érhetőek el első körben. A remaket az Oscar-díjra jelölt Dean DeBlois írta, rendezte és producere készítette, Cressida Cowell azonos című gyermekkönyvsorozata alapján.

