Együtt forradalmasítaná a mobilos fotózást a Huawei és a Leica

2016. szeptember 26.
1.7361
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Könnyen lehet, hogy a jövőben a Huawei készülékei az élmezőnybe kerülhetnek, sőt útmutatóvá válhatnak a mobilos fotózás tekintetében, a cég ugyanis egy hosszútávú együttműködésbe kezdett a Leicával, aminek érdekében még egy közös kutatás-fejlesztési központot is létrehoztak.

A közös központ érdekessége, hogy nem Ázsiában lett megalapítva, hanem Németországban, a Leica eddigi főhadiszállásán. Az új részleg a Max Berek Innovation Lab névre hallgat majd, és nemcsak szoftveresen, hanem az optikai rendszerek tekintetében is jelentős fejlesztéseket szeretnének kidolgozni.

A Huawei közleménye szerint az együttműködéstől azt remélik, hogy a jövőben forradalmi újdonságokat és áttörést sikerül majd elérniük a mobilos fotózásban, de a virtuális- és a kiterjesztett valóság területein is folynak közös kutakodások.
2 hozzászólás

CharlieFirpo

8 éve, 2 hónapja és 18 napja

Leica nagyon ért a fotózáshoz az tény, viszont nehezen tudom elképzelni hogy ezekkel a parányi objekívekkel ők komolyan foglalkoznának azon kívül hogy a nevüket adják hozzá...

válasz erre

Kileah

8 éve, 2 hónapja és 18 napja

Hihetetlen hol tart már a mobilos fotózás egyébként. Ha az ember "csak" online felületre fotóz, akkor már bőven elég egy - például ilyen - jobb minőségű telefonkamera is.

válasz erre