Egyrészről a vállalat mélyen hallgat a témáról - ergo se nem tagadják se ne erősítik meg a feltételezéseket -, ám a közelmúltban történt szabadalmi foglalások arra utalnak, valami készülődik a háttérben.
Másrészről kicsi szubjektív véleményt alkotva, ahány szolgáltatást, céget és hardvert összevásároltak, valamint Bill Gates egóját ismerve, nem hisszük, hogy csak úgy annyiban hagynák a Google és az Apple uralkodását. Persze valami új rendszerrel lehet elképzelni a folytatást.
Erre utal az is, amelyről korábban beszámoltunk, miszerint összehajtható mobileszköz szabadalmat tett magáévá a Microsoft, valamint az is megerősíti a fenti teóriát, amit Anant Maheshwari (MS India) nyilatkozott, hogy egyre kompaktabb, egyre mobilabb Surface modelleken dolgoznak, olyanon, aminek a formája már közelebb áll a telefonokéhoz, mint sem a notebook-okéhoz.