Egyre biztosabbnak tűnik annak a párharcnak a létrejötte, amit a két milliárdos techmogul még a múlt héten vállalat el, ugyanis Dana White, az Ultimate Fighting Championship (UFC) elnöke szerint a két üzletember nyitott arra, hogy egy ringben mérjék össze erejüket és ne a közösségi médiában.
Ahogy arról korábban már írtunk, Elon Musk kihívta egy ketrecharcra a Meta vezérigazgatóját, Mark Zuckerberget, aki azonnal igent mondott a párharcra, lévén a Facebook alapítója évek óta kedveli a küzdősportokat. Az egész párharc dolog onnan indult, hogy Zuckerberg bejelentette egy Twitter-konkurencián dolgozik, aminek egyáltalán nem örült Musk.
A TMZ Live-nak nyilatkozva az UFC promótere és elnöke azt mondta, hogy egy Zuckerberg vs Musk harc még azt a bevételt és nézőszámot is elhomályosítaná, amelyet Floyd Mayweather és Colin McGregor 2017-es bokszjátéka hozott. Az elnök állítólag mind a két féllel beszélt már és teljesen komolyan gondolják a dolgot. Mindeközben Musk már arról beszélt, hogy valószínűleg nem ő lesz a párbaj győztese.