Egy Windows, mind felett

2014. július 24.
6771
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
A Microsoft megkönnyíti saját és felhasználói dolgát is.

A tervek szerint a jövőben a sokféle Windows verzió eltűnik a színről, helyette egy központi rendszer lesz majd.

Satya Nadella a negyedéves pénzügyi eredmények ismertetése mellett egy érdekes bejelentéssel is szolgált. A Microsoft vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalat dolgozik azon, hogy a különféle operációs rendszer változatokat egységesítsék. Azt is kiemelte, hogy a következő Windows verziónál három operációs rendszert egyesítenek majd, és ezt minden lehetséges képernyőméretre optimalizálva teszik majd.

Nadella azt is elmondta, hogy a szükséges munkálatokat egy év alatt fogják befejezni, a Windows 9 érkezéséhez ütemezve. Ha minden sikerül, akkor ez azt jelenti, hogy a telefonokon, táblagépeken, asztali masinákon és az Xboxon is ugyanaz a rendszer fut majd. Ezáltal a Windows Phone és a Windows közti szakadék megszűnik.

Ha már univerzális rendszer, akkor itt az appokra is gondolni kell. A minden eszközön egyaránt használható megoldások felé kell fordítani figyelmüket. Ez viszont jó hír a fejlesztők számára, hiszen csak egyszer kell kozmetikázni egy alkalmazást, melyet aztán bármelyik Windows eszközén futtathat a felhasználó.

Egyelőre még sokak számára nem teljesen tiszta, hogyan kivitelezik mindezt, de egy év múlva minden kérdésre választ kapnak majd a felhasználók. Ezzel a lépéssel a Microsoft lesz az első olyan nagy platform, amely egységesíti a különféle eszközök által használt rendszereit.

via Mashable
nincs még hozzászólás

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink