Egy régóta várt újdonság érkezik a Twitterre

2022. november 06.
45.1911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Az elmúlt napokban zajlottak az események a közösségi média háza táján, hiszen nem csak az elbocsátások kezdődtek meg, miután Elon Musk átvette a vezetői posztot, de az alkalmazottak is pert indítottak a cég ellen, de mindezek mellett érkezik egy régóta várt újdonság a platformra.

Az új vezető egy tweet bejegyzésben árulta el, hogy hamarosan véget vet a rövid üzenetek és a jegyzettömbből készült képernyőfotók korának. A jövőben lehet majd hosszabb bejegyzéseket is közzé tenni a Twitteren, jelenleg egyébként 280 karaktert enged a cég egy bejegyzés írásánál.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a változás mennyi karaktert jelent majd, sem arról, hogy esetleg fizetőssé tenné ezt a szolgáltatást is Elon, hiszen most a legfontosabb számára a bevétel növelése és a költségek csökkentése. Korábban már elárulta, hogy a kék pipát is fizetőssé teszi, így nem lepődnénk meg, hogy a hosszabb tweet csak előfizetőknek lenne elérhető.

pert indítottak a cég ellen, de mindezek mellett érkezik egy régóta várt újdonság a platformra.'>
4 hozzászólás

Porthos

1 éve, 6 hónapja és 24 napja

Az ős Twitterezők szerintem pont nem várják ezt.

válasz erre

CharlieFirpo

1 éve, 6 hónapja és 25 napja

Hát én ezt nem vártam. szomorú smiley

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 6 hónapja és 25 napja

Én nem annyira örülök hogy kezd elmenni más irányba a platform, az egyetlen amit még valamennyire komolyan lehetett venni és azt mutatta amit bekövettem. Gondolom ez lesz ami legközelebb megváltozik. szomorú smiley

válasz erre

Tommy

1 éve, 6 hónapja és 25 napja

Rendesen felborítja az alapelveket, el fogja veszíteni a platform az egyediségét...

válasz erre