Egy férfi azt állítja, időutazó - és fényképes bizonyítéka van sötét jövőnkről

2023. szeptember 03.
43.8531
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Egy volt CIA alkalmazott azt állítja, hogy egy kísérlet során egészen 2118-ig előre ment az időben, hogy lássa, mi fog történni az emberiséggel és amit látott, az nem túl jó, még fényképes bizonyítéka is van, melyen furcsa formájú zöld épületek láthatók, mely egyetlen ma ismert városra sem hasonlít.

Már nem először fordul elő, hogy emberek azt állítják, sikerült utazniuk az időben, ám senkinek sem szokott bizonyítéka lenni erre. Alexander Smith-nek azonban van, aki azt állítja, hogy még 1981-ben részt vett egy kísérletben, aminek köszönhetően egészen 2118-ig utazott előre az időben és készített egy fényképet is az ott látottakról.

Ám visszatérve a CIA ügynökök elvették tőle a fényképet, titkosították azt, de egy másolatot sikerült készítenie, amit most megmutatott a világnak, amivel - állítása szerint - egyébként az életét kockáztatja. A képen egy nagyobb város látható, melyen zöld színű fura épületek vannak, inkább hasonlítanak sziklákra. A férfi szerint a klímaváltozás a következő években csak még rosszabb lesz, és hamarosan felveszik velünk a kapcsolatot fejlett földönkívüli lények.


3 hozzászólás

Fikarc

1 éve, 9 hónapja és 24 napja

Ez a fazon időről időre előkerül... röhögő smiley

válasz erre

Porthos

1 éve, 9 hónapja és 24 napja

Komoly sztori amit előad. röhögő smiley

válasz erre

CharlieFirpo

1 éve, 9 hónapja és 25 napja

Ilyen **** mobilok vannak a jövőben? meglepett smiley nyelvnyújtó smiley

válasz erre