Az igazi hardcore felhasználók türelmetlenül várták Linus Torvalds bejelentését, hiszen a tervek szerint most kellett volna debütálnia a legfrissebb stabil Linux Kernel-nek, de a várakozásokat alul múlta a tény, amikor szembesültek azzal, hogy csak egy újabb RC érkezett.
Az eredeti tervek szerint a héten már a Linux Kernel 4.11 stabil verzióját telepíthettük volna kedvenc Linux disztribúciónkra, ám a mi és Linus Torvalds bánatára egyaránt, sajnos erre még várnunk kell, hiszen csak egy újabb RC, szám szerint a nyolcadik érkezett.
Nem ez az első eset, hiszen a közelmúltban már volt erre precedens, és ahogy akkor, úgy most is egy váratlan hiba gátolja a megjelenést. Azt már megszokhattuk, hogy Linus csak akkor enged ki stabil verziót, ha minden kritikus hiba megoldódott, de úgy tűnt most olyan jól halad a fejlesztés, hogy nem lesz ilyen probléma, ám az NVMe power management támogatása közbeszólt, így szükséges még egy hét a tökéletesítésre.