A napokban két leszállóegység is elindult a Hold felé, melyek között ott van a japán ispace vállalat Resilience űreszköze is, amin egy különleges, hagyományos svéd ház is található, természetesen kis méretben, melyet a svéd művész, Mikael Genberg tervezett.
A Moonhouse elnevezésű projekt egy 25 éves álom megvalósulása, ugyanis a svéd művész mindig arról álmodott, hogy egy fehér díszítésű vörös ház a Hold felszínén legyen. Ez hamarosan meg is fog valósulni, amennyiben minden a tervek szerint halad, ugyanis a Resilience leszállóegység rakományai között ott van Mikael kisház modellje is.
A modell az ispace holdjárójához, a Tenacious-hoz van rögzítve, amint a rover a felszínen van, a kis Holdházat a Hold egy korábban kiválasztott területére helyezi. A projekten Mikael mellett egy 100 fős csapat is dolgozott, akik űrutazás-biztossá tették a házat. A modell szerkezetét kiterjedt lökés- és vibrációs teszteknek vetették alá, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy képes ellenállni minden olyan igénybevételnek és kihívásnak, amellyel a Holdra való utazás során szembe kell néznie.