Egy géntechnológiai vállalat bejelentette, hogy megpróbálja feltámasztani a kihalt dodó madarat

2023. február 01.
51.1801
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Már nem először hallunk olyanról, hogy egy kihalt állatfajt szeretne a tudomány a mai géntechnológiával feltámasztani, most a Colossal Biosciences vállalat jelentette be, hogy megpróbálják visszahozni a rég kihalt dodó madarakat, erre pedig 150 millió dollár támogatást kaptak.

A Colossal korábban két másik kihalt állat feltámasztását is bejelentette, a gyapjas mamutét és a tasmán tigrisét - ezen más tudósok is dolgoznak -, a legnagyobb húsevő erszényes állatot. A vállalat célja, hogy a fajok megfelelő élőhelyeikre való visszatelepítéssel elősegítse a környezet bizonyos mértékű normalizálását. A mamutok körülbelül 4000 évvel ezelőtt pusztultak ki, míg a dodók 1681 környékén, a tasmán tigris pedig 1936-ban.

A tudósok mindhárom faj genomját (egy szervezet teljes örökítő információját jelenti, amely a DNS-ben van kódolva) szekvenálták - a mamutét 2015-ben, a dodóét 2016-ban, a tilacinét pedig 2018-ban. A dodó madár nem tudott repülni, jellegzetes ívelt csőrrel rendelkezett és kék-szürke színe volt. Ha a cég sikerrel jár, akkor a kihalt állatoknak a helyettesítő fajait fogják létrehozni.
jelentette be, hogy megpróbálják visszahozni a rég kihalt dodó madarakat, erre pedig 150 millió dollár támogatást kaptak.'>
6 hozzászólás

CharlieFirpo

1 éve, 3 hónapja és 22 napja

Cuki, de a mamut nélkül megvagyok. röhögő smiley

válasz erre

techiii

1 éve, 3 hónapja és 22 napja

És miért kell egy gyapjas mamut? Marha helyett?!

válasz erre

petrovicsz

1 éve, 3 hónapja és 22 napja

Hát a gyapjas mamut aztán nagyon hiányzuik nekünk, mit ne mondjak. röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 3 hónapja és 23 napja

Nabakker, kezdődik.

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 3 hónapja és 23 napja

Amúgy ez nem tilos? meglepett smiley

válasz erre

Porthos

1 éve, 3 hónapja és 23 napja

Így kezdődik, aztán majd jön a Jurassic Park.... röhögő smiley

válasz erre