Egy friss tanulmány szerint a levegőben található apró részecskék szívrohamot okozhatnak

2022. november 18.
45.4911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
A tudósok néha nem kecsegtetnek túl jó eredményekkel, most éppen azzal riogatnak minket, hogy már levegőt sem érdemes venni, ugyanis olyan apró részecskék találhatóak a levegőben, melyek számos egészségügyi problémát okozhatnak, akár hirtelen szívrohamot is.

A The Lancet Public Health című folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint az emberi hajszál szélességénél 25-ször kisebb részecskék könnyen belélegezhetők, melyek ezután komoly gondokat okozhatnak a szervezetben. A kutatók 2010. júliusa és 2018. között több mint 18 000 olyan szívroham esetet vizsgáltak ki, melyek kórházon kívül történtek.

Az adatokból kiderült, hogy 492 esetet tudtak összefüggésbe hozni a PM 2.5 - levegőben szálló finompor - néven ismert részecske magas koncentrációjával. Ezen eredmények alapján a kutatók úgy vélik, hogy a PM 2.5 szintje növelheti a hirtelen szívrohamok esélyét.

A tanulmány során az is kiderült, hogy ha csökken a részecske koncentráció a levegőben, akkor a szívrohamok kialakulásának az esélye is arányosan csökken. Nem ez az első alkalom, hogy összefüggést látnak a kutatók az olyan dolgok, mint a környezetszennyezés vagy az elfogyasztott élelmiszerek és a szívroham esélye között.
5 hozzászólás

Fikarc

1 éve, 6 hónapja és 11 napja

Baszki minden nap találnak valami újat amibe belehalunk, ha másba nem. Hihetetlen.

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 6 hónapja és 11 napja

Hihetetlen hogy mennyire beszennyeztük a környezetünket. meglepett smiley

válasz erre

Porthos

1 éve, 6 hónapja és 12 napja

De ezt mérik nem? Ha túl magas, jelzik a különböző szervezetek.

válasz erre

inkognito

1 éve, 6 hónapja és 12 napja

Igen erről már olvastam.

válasz erre

CharlieFirpo

1 éve, 6 hónapja és 12 napja

Marha jó. szomorú smiley

válasz erre