Egy friss kutatás szerint a kávéfogyasztás csökkenti az akut vesekárosodás kockázatát

2022. június 05.
45.5541
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
A Johns Hopkins Medicine kutatói nemrégiben publikálták legújabb kutatási eredményeiket, melyekből kiderül, hogy már napi egy csésze kávé elfogyasztása csökkentheti az akut vesekárosodás (AKI) kockázatát, sőt ha napi több csésze csúszik le a feketenedűből, akkor még jobb eredményeket érhetünk el.

A kávéfogyasztásnak számos pozitív és negatív hatását vizsgálták már az elmúlt években tudósok, és úgy tűnik még mindig van miről beszámolni. A most közzétett eredmények szerint, akik minden nap bármennyi kávét ittak, 15%-kal alacsonyabb volt a vesekárosodás kialakulásának kockázata, a napi két-három csésze italt fogyasztók között pedig megfigyelték hogy ez az arány akár 22-23% is lehet. A koffein javítja a vesék perfúzióját és oxigénfelhasználását.

Chirag Parikh, a tanulmány egyik vezetője elmondta:

Már tudjuk, hogy a rendszeres kávéfogyasztás összefüggésbe hozható a krónikus és degeneratív betegségek, köztük a 2-es típusú cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek és a májbetegségek megelőzésével. Most hozzáadhatjuk az akut vesekárosodás kockázatának lehetséges csökkentését is a koffein egészségügyi előnyeinek növekvő listájához.

Az akut veseelégtelenség akkor alakul ki, amikor hirtelen a vesék által kiválasztott káros anyagcseretermékek felszaporodnak, valamint a szervezet só- vízháztartása és sav-bázis-egyensúlya felborul. Ilyenkor méreganyagok kerülhetnek a szervezetbe. Érdemes tehát mérsékelten, de fogyasztani naponta koffein, hogy elkerüljük ezt a betegséget is.
4 hozzászólás

inkognito

2 éve, 8 napja

Akkor nem leszek vesebeteg. röhögő smiley De jó!

válasz erre

Fikarc

2 éve, 8 napja

Rá kell szoknom a kávéra. röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

2 éve, 8 napja

Akkor én rendesen védve vagyok... röhögő smiley

válasz erre

Porthos

2 éve, 8 napja

Kávé mindenre jó de tényleg. mosolygó smiley

válasz erre