Egy fizikus azt tervezi, hogy felküldi a DNS-ét a Holdra, hogy az idegenek egyszer klónozzák

2023. november 16.
23.4581
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Már sok elképesztő dolgot olvashattunk különféle tudósoktól, ám amit a 86 éves Kenneth Ohm fizikus tervez, az minden eddiginél megdöbbentőbb, ugyanis a kutató azt tervezi, hogy a Holdra küldi DNS-ét a Celestis nevű cég segítségével, hogy egyszer az idegenek rátaláljanak és klónozzák őt.

Az amerikai Celestis nevű cég már évek óta foglalkozik emberi maradványok űrbe juttatásával, amire egyébként már több híresség is bejelentkezett, többek között Kenneth Ohm fizikus is. Ő azt szeretné, hogy DNS-ét a Hold déli pólusához szállítsák egy kapszulában. A tudós abban bízik, hogy egyszer majd idegenek fognak rátalálni, ami alapján klónozni fogják és egy intergalaktikus állatkertbe fogják tenni.

Ohm szerint az sem kizárt, hogy klónhadsereget fognak belőle csinálni, amivel majd meghódítják az univerzumot. A Celestis vállalat egyébként több fajta csomagot is kínál ügyfeleinek, a legolcsóbb 3000 dollártól indul, melynek során a hamvakat felküldik az űrbe, majd visszahozzák őket a Földre. Aki azonban a mélyűrbe szeretné küldeni hamvait, annak 13 000 dollárt, körülbelül 4,5 millió forintot kell kifizetnie.
5 hozzászólás

CharlieFirpo

1 éve, 4 hónapja és 4 napja

De.... hogy jut ilyen valakinek az eszébe? röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

1 éve, 4 hónapja és 4 napja

Mekkora ötlet. röhögő smiley

válasz erre

betyár

1 éve, 4 hónapja és 4 napja

Na ez azért kemény sztori röhögő smiley sok filmet nézhetett.

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 4 hónapja és 4 napja

Ez aztán az életcél bakker! röhögő smiley

válasz erre

Porthos

1 éve, 4 hónapja és 4 napja

Az igen! röhögő smiley Örökélet rulez.

válasz erre