Az Európai Űrügynökség (ESA) a németországi Darmstadt-ban található irányítóközpontjában rendezte meg a gyakorlatot, hogy tesztelje, hogyan reagálnának műholdjai és műveleti csapata egy olyan napviharra, amely felülmúlja az 1859-es Carrington-eseményt.
A szimulációban a Nap hármas fenyegetést jelentett: elsőként egy hatalmas X-osztályú napkitörés következett, amelynek sugárzása nyolc percen belül elérte a Földet, megzavarva a kommunikációt, a radarokat és a nyomkövető rendszereket.
Ezt követte nagy energiájú protonok, elektronok és alfa-részecskék áradata, amely eltalálta a pályán lévő űrhajókat, hamis mérési eredményeket, helytelen adatokat és potenciális hardverkárosodást okozva. Körülbelül 15 órával később egy hatalmas koronakidobódás (CME) csapódott a Föld mágneses terébe, így a bolygó felső légköre megduzzadt, ami akár 400%-kal is megnövelte a műholdakra nehezedő légellenállást, eltérítve őket a tervezett pályájukról, növelve az ütközések kockázatát és lerövidítve az űrhajók élettartamát.
A földön ugyanez a vihar túlterhelheti az elektromos hálózatokat és a szimuláció arra kényszerítette az ESA vezérlőit, hogy valós időben hozzanak döntéseket, rávilágítva arra, hogyan kell tervezni, megközelíteni és reagálni, ha ilyen esemény bekövetkezne.
