Mondják, hogy az ember a legtöbbet a hibáiból tanul, ezért ne féljünk belevágni új dolgokba.
Én magam is ezen a nézeten vagyok. De amikor napokig azzal a tudattal keltem és feküdtem, hogy tönkre vágtam a blogomat és lehúzhatom a wc-n több heti munkámat, akkor valahogy nem tudtam ilyen nagyvonalú lenni. Na, de kezdem az elejéről, hátha más számára is tanulságos lesz a történetem.
Már a fősulin is szerettem számtekesekkel együtt lógni, és bár, ha túl sokan ültek a kocsmaasztal körül, olyan volt, mintha idegen nyelven beszélnének, azért sok minden rám ragadt azokban az években. Később, online szerkesztőként, másfél évig osztoztam az irodán egy zseniális informatikussal, akkoriban szedtem magamra a legtöbbet. Én helyesírást tanítottam neki, ő meg engem okított hírlevélküldésre, nyelvi fáj fordításra, cms rendszerek kezelésére, html alapokra és még rengeteg mindenre. Aztán elkezdtem blogolni, megismerkedtem a WordPress-szel és igyekeztem minél többet megtanulni erről is. A saját korlátaimmal mindig tisztában voltam, elvégre én sosem tanultam komolyabban informatikát. Sőt! Bölcsész vagyok. De azért egy átlag magyar internetezőnél magasabb szintre küzdöttem fel magam.
Bár régóta használok WordPress-t, a telepítés, sabloncsere és -testreszabás eddig kimaradt az életemből. A weboldalamat annak idején a volt kollégám rakta össze, nekem már csak tartalommal kellett megtölteni. Nemrégiben aztán úgy döntöttem, hogy blogot indítok a blogolásról és a közösségi média világában tett kalandozásaimról, ezért nekiláttam, hogy átalakítsam a régi weboldalamat. Mivel a WordPress már telepítve volt, ahhoz nem kellett nyúlnom, de lecseréltem a sablont és szinte a nulláról indulva testreszabtam mindent. Még a MailChimpet is belefabrikáltam. Persze, az oldal még messze van a tökéletestől, de mikor nagyjából a végére értem mindennek, megállapítottam, hogy talán egy bölcsésztől mégsem olyan rossz teljesítmény ez.
Azt hiszem, kicsit fejembe is szállt a dicsőség. Úgy döntöttem, ideje feljebb tenni a lécet. Kibővíttettem a tárhelyemet és vettem egy domain-t egy másik blogomnak, ami eddig ingyenes tárhelyen futott. Elhatároztam, nem kérek meg mást, feltelepítem rá én a WordPress-t. Elvégre, ezek a dolgok ma már nagyon egyszerűek. Mindenhol azt olvasom, hogy semmi perc alatt össze lehet dobni egy WordPress alapú weboldalt: itt az ideje, hogy kipróbáljam, mi a valóság alapja az egésznek. Arra gondoltam, hogy WP-t ma már a hülye is tud telepíteni. Nehogy nekem ne sikerüljön! Másrészt azzal biztattam magam, hogy nagyon elrontani biztosan nem tudom. És különben is - ahogyan azt a cikk elején is írtam -, az ember a saját hibájából tanul a legtöbbet. Mi bajom lehet?
[caption id="attachment_9713" align="aligncenter" width="500"] Photo Credit: Herman Yung[/caption]
Ez persze mind igaz is. Csak afölött a tény fölött siklottam át könnyelműen, hogy bár a weboldalam évek óta üzemel, a tárhely- és szerveradataimat és belépőkódjaimat csak a közelmúltban fedeztem fel. Sokáig azt sem tudtam, hogy egyáltalán léteznek. Ezekkel a fogalmakkal, hogy DirectAdmin, public_html, MySQL pedig csak mostanában kezdtem ismerkedni. Arról meg aztán végképp nem olvastam egy sort sem, hogy hogyan kell két domain-t egy tárhelyen kezelni. Illetve, a kezelés még csak hagyján, de hogyan kell a második domainre a WordPress-t feltenni? Nem azt mondom, hogy mindez akkora ördöngösség lenne - illetve, nem tudom, annak, aki nem informatikus, mennyire az -, de talán nem ártott volna alaposabb kutatást végezni annál, mint amit én folytattam. Nem tudom, mi ütött belém. Én, aki egy elektromos fogkefét sem kezd el használni addig, amíg be nem írta a Google-ba, hogy "elektromos fogkefe használata", szinte nulla kutatás után fejest ugrottam a projektbe.
Épp egy cikket olvasgattam, ami végigvitt a WordPress telepítésének lépésein, amikor úgy döntöttem, nem halogatom a dolgot tovább. Letöltöttem a WordPress telepítőfájlt, kicsomagoltam a gépemen, beizzítottam a FileZilát, aztán sitty-sutty felmásoltam a fájlokat a szerverre. Mikor ezzel megvoltam, beírtam a böngészőbe a http://[sajáthonlapneve]/wp-admin/install.php címet és befejeztem a WordPress telepítését. Elégedetten dőltem hátra és megállapítottam, hogy az egész tényleg nem tartott sokáig és tényleg csak kattintgatni kellett. Szóval, a tézis, miszerint WordPress-t a hülye is tud telepíteni, igazolást nyert.
Beírtam a böngészőbe az új domaint, hogy megnézzem, milyen az oldal és nekilássak a sablonkeresésnek. De az oldal nem akart betöltődni. Csak az a technikai üzenet jelent meg a képernyőn, ami telepítés előtt is: töltsem le a WordPress-t és másoljam fel a public_html-be. Ekkor estem pánikba, mert hirtelen leblokkoltam és fogalmam sem volt, hova másoltam a fájlokat valójában. A public_html-be vagy esetleg csak fellőttem az űrbe... Beléptem a DirectAdminba, hogy megpróbáljam kinyomozni mi történt, de egyfolytában csak a régi domain fájljaiba botlottam. Egy idő után meg voltam róla győződve, hogy tulajdonképpen rátelepítettem a WP-t a régi domain-re és most fogalmam sincs, ki kivel van?
[caption id="attachment_9710" align="aligncenter" width="1024"] Photo Credit: Brittney Bush Bollay[/caption]
Azon az éjszakán pocsékul aludtam és hiába futottam neki újra másnap, nem lettem okosabb. Egyrészt nem értettem, hogy lehettem ennyire hülye, hogy összekuszáltam mindent?! Másrészt meg, rettentően szégyelltem magam az amatőr viselkedésem miatt. Még egy napig hányódtam kétségek között és arra gondoltam, hogy inkább veszek egy másik domain-t (ha kell, egy másik tárhelyet is!) és nekifutok mindennek újra, de nincs az az isten, hogy én ezt megírjam a tárhelyszolgáltatómnak! Dolgoztam hasonló környezetben, emlékszem, mennyit röhögtünk a hozzám hasonló pancsereken. Arra sem voltam képes, hogy az ismerőseimnek beszéljek a történtekről, pláne nem egy vadidegennek! De akárhogy is böngésztem a Google-t, nem lettem okosabb, így aztán arra jutottam, mielőtt világgá megyek, mégis csak megkérdezem a tárhelyszolgáltatót. Azzal biztattam magam, hogy szuper az ügyfélszolgálatuk, többek között ezért is vagyok hozzájuk hűséges, miért ne kérnék tőlük segítséget? Gondolkoztam, azt beleírjam-e a levélbe, hogy ha segítenek helyrehozni a hibát anélkül, hogy mindent le kellene törölnöm és újrakezdenem, megígérem, hogy soha többet nem csinálok ilyet. Pedig ők ajánlották is, hogy feltelepítenek nekem, de én egyedül akartam!
Megírtam az üzenetet, röviden vázoltam a szituációt, aztán megnyomtam a küldés gombot. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy az egész cég rajtam röhög és hangosan felolvassák egymásnak a levelemet... és ekkor véletlenül rákattintottam valamire a DirectAdminban. Egyrészt hirtelen egy mázsás kő gördült le a szívemről és megkönnyebbültem, hogy mégsem vagyok teljesen hülye - megtaláltam az új domain könyvtárait, a public_html-t és benne a WordPress fájlokat, ahogyan annak lennie kell!!! - másrészt meg még jobban égni kezdett az arcom, ha az imént küldött levelemre gondoltam. Már éppen elkezdtem fogalmazni az újabb levelet "Tudom, hogy iszonyú hülyének látszom, de nem vagyok ennyire amatőr, megtaláltam az "elveszett" könyvtárakat..." kezdettel, de közben meg is jött a válasz. Tök normálisan leírták, hogy nem értik, mi a gond, ők úgy látják, minden a helyén van. Mindössze annyi történt, hogy átnevezték az index.html fájlt, most már mindennek működnie kell. És tényleg!
Megkérdeztem, miért kellett átnevezni az index.html-t, de a válaszból egy kukkot sem értettem. Elmentettem azért, majd ha egyszer nagyon ráérek, kiszótárazom. Három nap után a szorítás végre megszűnt a gyomrom körül és azon röhögtem, hogy ez biztosan csak a kezdők szerencséje. Legközelebb megfontoltabb leszek.
Hogy mi ebből a tanulság? Természetesen nem az, hogy ne feszegesd a határaidat. Ha valami olyasmire készülsz, amit eddig még nem csináltál, használd a Google-t, olvass! De ha a folyamat egy része homályos, ha nem érted meg minden fontos lépését a leírásoknak, akkor inkább kérj segítséget. Mert hibázni ugyan nem szégyen és abból is tanulsz. De ha hirtelen felindulásból eltünteted a blogodat, az mégis csak túl drága tanulópénz lenne, nem igaz?
