Elképesztő adatokról számolt be a Nokia az ilyenkor szokásos Threat Intelligence Report részeként, amiből kiderült, hogy a tavalyi évben soha nem látott mértékben növekedett meg a különféle elektronikai eszközök sérüléseinek az aránya.
A 2016-os esztendő második félévében ugyanis a Nokia szerint 400 százalékkal emelkedett meg a malware kártevőkkel való fertőzések mértéke, amivel kapcsolatban még aggasztóbb dolog, hogy az esetek 85 százaléka már okostelefon volt.
A jelentés szerint a legnagyobb sebezhetőségi arányt az Androidos okostelefonok és táblagépek mutatták fel, miközben a Windows-alapú számítógépek fertőzöttségi szintje csökkent, ami jól mutatja, hogy milyen irányba billent el az ipar, illetve melyik rendszer a legnépszerűbb a világon.