Donald Trump szerint rákot okoznak a szélerőművek

2019. április 05.
4.2941
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Sokadik alkalommal tesz tanúbizonyságot róla Donald Trump, hogy bár az Egyesült Államok elnökének választották, azonban néhány dolog tekintetében nagyon rosszul van összerakva, elég csak a globális felmelegedés tényének tagadására gondolni a részéről.

Most azonban egy újabb őrültséggel állt elő az USA első embere, aki még kedden este egy adománygyűjtő vacsorán vett részt, ahol beszédében szóba hozta a szélerőműveket, melyeket azon túl, hogy madárgyilkos masináknak nevezett, hozzátette még, hogy rendkívül hangosak, és ezzel a zajjal rákot okoznak.

Nem ez az első eset egyébként, hogy Trump szót emel a szélerőművek ellen - rendszerint szélmalmoknak nevezi őket -, korábban ugyanis gúnyosan arról beszélt, hogy szerinte ezekkel az erőművekkel csak addig van áram, amíg fúj a szél.

Mindez nyilván óriási butaság, de ami különösen nehezen érthető, hogy mi baja van Trumpnak a szélerőművekkel és a szélenergiával, hiszen az elnök már lassan tíz éve folyamatosan negatív színben próbálja meg feltüntetni ezeket.
tagadására gondolni a részéről.'>
5 hozzászólás

CharlieFirpo

6 éve, 7 hónapja és 23 napja

Közveszélyes ez az ember. A zaj okoz agyrákot? röhögő smiley Hogy tud EKKORA baromságokat dumálni?

válasz erre

Direktor

6 éve, 7 hónapja és 23 napja

Iszonyat komoly csúszás van ennél az embernél, fura hogy engedik még mindig elnökként pozícióban maradni.

válasz erre

betyár

6 éve, 7 hónapja és 23 napja

Annyira beteg ez az ember....!

válasz erre

TEchie

6 éve, 7 hónapja és 23 napja

Trump maga az agyrák. wtf smiley

válasz erre

Harder

6 éve, 7 hónapja és 23 napja

De beteg, istenem. szomorú smiley

válasz erre