Donald Trump rendeletben tiltotta meg a Broadcomnak a Qualcomm felvásárlását!

2018. március 13.
2.8631
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Fellélegezhet az Intel és ezzel egyetemben a teljes processzorpiac is, lévén megoldódott a Broadcom és a Qualcomm közötti felvásárlási dilemma, lévén Donald Trump és az amerikai vezetés meglepő módon beleavatkozott a szegmens történéseibe.

Ez túlzás nélkül páratlannak tekinthető, hiszen a Fehér Ház hivatalos honlapjára felkerült rendelet konkrétan megtiltja a szingapúri Broadcom számára, hogy felvásárolja az egyébként San Diegóban bejegyzett Qualcommot, méghozzá azért, mert ez az USA számára nemzetbiztonsági kockázatot jelentene.

Természetesen nem nehéz belelátni a dolgok hátterébe, hiszen a kormány vajon miért csak most lépett, amikor a Broadcom már a sokadik ajánlatot teszi a Qualcom számára? Nyilván azért, mert az Intel ezt kisírta Trumpnál, és miután más megoldás nem akadt, ezért egy komplett tiltást vezettek be a Broadcom ellen, akik már azzal sem tudják megmenteni a helyzetet, hogy áprilistól Amerikába teszik át székhelyüket.

Sőt mi több, a rendelet olyan durva korlátozást vezet be indoklás nélkül a Broadcom ellen, ami minden jövőbeni amerikai felvásárlást vagy összeolvadást ellehetetlenít, aminek egyetlen nyertese az Intel, akiknek az 5G térnyerése kapcsán jelentős mértékben keresztül tudták volna húzni a számításaikat a szingapúriak a Qualcomm technológiáival. Trump azonban elintézte őket egy életre!
7 hozzászólás

rDAVE

7 éve, 1 hónapja és 17 napja

Fikarc írta:
Elég keményen befolyásolja az ELNÖK (!!!!! meglepett smiley) a bizniszt. Ez hogy? meglepett smiley
Simán. Csak nem kellene, mert akkor más kormány is hamarabb meglépi amerikai cég ellen.

válasz erre

Fikarc

7 éve, 1 hónapja és 17 napja

Elég keményen befolyásolja az ELNÖK (!!!!! meglepett smiley) a bizniszt. Ez hogy? meglepett smiley

válasz erre

DarkZer0

7 éve, 1 hónapja és 17 napja

Na ez a nem semmi röhögő smiley Tényleg Viktor Trump röhögő smiley Az Intel mehet a szemembe a levesbe....

válasz erre

inkognito

7 éve, 1 hónapja és 17 napja

Ezt itthon is lehetne alkalmazni egy két állami cégnél.

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 1 hónapja és 17 napja

Az korrekt mit ne mondjak. meglepett smiley

válasz erre

Porthos

7 éve, 1 hónapja és 17 napja

Tiszta Viktorunk, csak nagyban. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 1 hónapja és 17 napja

Ismét korrekt húzás Trumptól, aki mindig arról beszél, hogy Európa és Ázsia mennyire nem fair módon üzletel. röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre