Donald Trump nem örül az Élősködők Oscar-díjának

2020. február 21.
6.6701
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Hatalmasat tarolt az idei Oscar-gálán Dél-Korea, lévén Bong-Joon Ho filmje, az Élősködők vitte el a legtöbb főkategóriában az aranyszobrokat, most viszont kiderült, hogy Donald Trump amerikai elnök nemigen örül ennek.

A coloradói kampánybeszéde során kérdezett rá költőien, hogy "mennyire volt rossz az idei Oscar-gála?", majd a labdát gyorsan le is csapta azzal, hogy egy dél-koreai film nyerte az Oscart. Az elnök szerint ugyanis nem a film minősége miatt kapott díjakat az Élősködők.

Hozzátette azt is, hogy van elég kereskedelmi bajuk az országgal, ennek tetejébe meg még egy Oscar-díjat is kapnak. Ezt követően azzal példálózott, hogy vissza tudunk-e menni az Elfújta a szél idejébe, ezzel is utalva arra, hogy nem érdemelt díjat az Élősködők. Az Oscar-gála egyébként is kezd átmenni minden évben egy "Trump-püfölő" eseménybe, hiszen rendszeresen alaposan bemutatnak neki közvetetten, vélhetően ezért is telt be nála többek között a pohár.
Élősködők vitte el a legtöbb főkategóriában az aranyszobrokat, most viszont kiderült, hogy Donald Trump amerikai elnök nemigen örül ennek.'>
4 hozzászólás

Levi87

5 éve, 8 hónapja és 8 napja

Nehéz ezt kimondanom de most egyet kell értenem ezzel a bohóccal. Nem hiszem hogy ez a film érdemelt Oscart. Netflix meg mintha ott se lett volna. Vicc.

válasz erre

techiii

5 éve, 8 hónapja és 8 napja

Trump semminek sem tud örülni ami nem amcsi.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 8 hónapja és 8 napja

login_password írta:
A politika miatt nyerhetett az alkotás.
Melyik politika miatt? Dél-Korea nem sok vizet zavar, ellenben kiváló filmeseik vannak. 2017(!)-ben a metacritic-en a 25 legjobb 21. századi rendezők közé sorolták az Élősködők rendezőjét. Mellesleg a golden globe megnyerésénél oda szúrt egy nagyot a sok lusta embernek: "Once you overcome the one-inch tall barrier of subtitles, you will be introduced to so many more amazing films"

Ha ázsiaiakat akartak volna politikai korrektségből díjazni, akkor nem kell külföldre menni, kismillió van belőlük Amerikában. Most is nagyon megy egy új amerikai film, a The Farewell, amiben nem sok fehér ember van.

Trump csak eteti az amerikai egót, bár egy dolog miatt tényleg megkérdőjelezhető az Élősködők 3 oscar díja... Mégpedig abban, hogy akkor az Oscar továbbra is amerikai díjátadó vagy most már nemzetközi... Eddig a pontig a külföldi filmeket eléggé félretolták és csak egy különdíjat tartottak rá, azt is egy ország-egy film elven. Valószínűleg egy ideig identitás válságban lesz az Oscar.

válasz erre

login_password

5 éve, 8 hónapja és 9 napja

A politika miatt nyerhetett az alkotás.

válasz erre