Díjat nyert a Windows 10 Start menüje

2015. augusztus 06.
8181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Hanziness profilja, adatai
Hanziness
Az idei IDSA Digital Design Awardot a Microsoftnak ítélték a Windows 10 Start menüjéért.

A már 20 éves, de minden verzióban továbbfejlesztett Windows Start menü nyerte meg az idei IDSA Digitális Dizájn Díjat, a vélemények azonban (még a Microsofton belül is) megoszlanak.

A Windows 10-es Start menüről már sokan jól tudják, hogy a sok, Windows 7-ben megismert elem mellett több, a Windows 8-ban bemutatott újdonság is bekerült a menübe. A Windows 10-es megjelenés kialakításában nagy szerepe volt annak, hogy sok felhasználó nem hajlott a Windows 8-féle újítások felé, ezért a Microsoft részben meghátrált a (kizárólag) teljes képernyős kinézettől.

Danny Oran, a Windows 95 Start menüjének tervezője elmondta, hogy "[...] egy kicsit kiábrándító, hogy még mindig ugyanaz a dolog van ott". Azt is megjegyezte, hogy "a Windows 8-nak voltak előnyei és hátrányai, de legalább megpróbálkozott valami újjal, ami nem az a Start menü volt, amit én találtam fel évtizedekkel ezelőtt". Így talán az ő várakozásait jócskán felülmúlta, hogy a Windows 10-es Start menü idén díjat kapott a kiemelkedő dizájnért. Ahogy az IDSA.org-n fogalmaztak:
~ Annak ellenére, hogy 20 éve indult el pályafutásán, mindvégig a Windows Start menü volt az a hely, ahonnan elindíthattuk alkalmazásainkat és ami eljuttatta a felhasználókat a számukra fontos tartalomhoz. A Windows 8-cal és Windows Phone 7-tel a Microsoft folytatta a Start menü evolúcióját az élő csempék hozzáadásával, melyek releváns és személyre szabott információt nyújtanak a felhasználónak az általa használt alkalmazásokból és szolgáltatásokból. A Windows 10-es Start menü dizájnnal az alkalmazások indítása és a közöttük való váltás egységessé vált a sokak által ismert régi, asztali Start menüvel, valamint a táblagépeken és telefonokon megismert (új) Start menüvel. [...]
Tény, hogy sokak számára a Windows 8 által bevezetett új, teljesképernyős megjelenés és az élő csempék funkcionalitása volt az, ami elrettentette őket az (akkori) új operációs rendszertől. Most, hogy visszatért a régi megjelenés, némi újdonsággal (az élő csempékkel), a Windows 7-hez ragaszkodó felhasználók is bátran válthatnak, hiszen az operációs rendszer ezen része számukra is ismerős lesz, valamint a Microsoft az első évre minden (jogtiszta) Windows 7 és 8 operációs rendszert használó személy számára ingyenessé tette a Windows 10-re való frissítést.

Forrás: idsa.org
nincs még hozzászólás