A Stanger Things sorozatból ismert színészt már számtalan más alkotásban is láthattuk, többek között a napokban megjelent Gran Turismo című filmben is, ám a legfrissebb hírek szerint a jövőben marad a filmeknél, ugyanis nem szeretne sorozat szerepeket vállalni, elég volt neki Hopper szerepe.
Jelenleg a színész nem dolgozik, hiszen a sztrájkok miatt leállt a Stranger Things ötödik évadának munkálatai és interjút sem adhat most, ám az Insider magazinnak korábban nyilatkozott és ott árulta el jövőbeli terveit. David állítása szerint nem akar a jövőben az a színész lenni, akit úgy azonosítanak, mint a zsarut a Netflix sorozatból, ezért akar inkább filmekben dolgozni.
Példának George Clooneyt hozta fel, akit először a Vészhelyzet sorozatból ismerhettek meg igazán az emberek, majd sikerült kinőnie a szerepből, és ma már ő Clooney. A színész azt is elmondta, hogy a jövőben más szerepeket is be fog vállalni, korábban láthattuk a Vérapóban, a Fekete özvegyben is, valamint a Hellboy című alkotásban.