David Corenswet két korábbi Supermantől is kapott tanácsokat

2025. július 06.
7.5781
csirkee profilja, adatai
csirkee
Már csak néhány napot kell várni és végre érkezik a mozikba a DCU új Superman filmje, melyben immáron David Corenswet színész alakítja a főszerepet, aki nemrégiben egy interjúban elárulta, hogy két korábbi Superman is segített neki abban, hogy felkészüljön a szerepre.

A Heart magazinnak adott interjúban elmondta, hogy váltott néhány üzenetet Henry Cavillal és Tyler Hoechlinnel is, akik olyan alkotásokban viselhették a szuperhős jelmezét, mint például az Acélember, a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala vagy éppen a Superman és Lois című sorozat. Corenswet elmondása szerint mindkét színész nagyon bátorító volt vele.

Személyesen nem sikerült egyik színésszel sem találkoznia, de reméli, hogy egyszer egy szobában ülhet majd a három Superman. Cavill és Hoechlin a bátorító szavak mellett azonban nem adott nagyon tanácsot Corenswetnek, ami állításuk szerint nagyon Supermen-es dolog. Csupán annyit mondtak a színésznek, hogy élvezze a szerepet, amit talán sikerült is neki.
4 hozzászólás

Porthos

10 hónapja, 1 hete és 1 napja

Nagyon kíváncsi leszek, mit hoztak ki ebből.

válasz erre

zender

10 hónapja, 1 hete és 2 napja

inkognito írta:
Cavill volt a legjobb.
Egyetértek. És ő szerepelt a legkevesebbet. szomorú smiley

válasz erre

Ronalddo

10 hónapja, 1 hete és 2 napja

Frankón kíváncsi vagyok már rá.

válasz erre

inkognito

10 hónapja, 1 hete és 2 napja

Cavill volt a legjobb.

válasz erre