Az oxigénre nem csak nekünk, embereknek van szükség az élethez, hanem az állatoknak is, sőt még a vizekben élő állatoknak és növényeknek is, emiatt aggasztó az a nemrégiben megjelent tanulmány, miszerint a Föld tavaiban riasztóan csökken az oxigénszint.
Egy új tanulmány megállapította, hogy a különböző mechanizmusok mennyire járulnak hozzá a tavi oxigénveszteséghez globálisan, amely 1980 és 2017 között a felszíni vizekben 5,5 százalékkal, a mélyvizekben 18,6 százalékkal csökkent. A Kínai Tudományos Akadémia munkatársai műholdfelvételek, valamint földrajzi és éghajlati adatok segítségével rekonstruálták az oxigénveszteséghez vezető eseményeket.
Kiderült, hogy az általuk vizsgált 15 535 tó több mint 80 százalékának oxigénszintje kimerült. Ezeknél a tavaknál 2003 és 2023 között folyamatosan nőtt a hőhullámos napok száma, a magasabb hőmérséklet pedig csökkenti az oxigén vízben való oldódási képességét. A másik oka az oxigénveszteségnek az egyre erősödő algavirágzásnak tudható be. A kutatók becslése szerint a jelenlegi felmelegedés a tavi oxigénszint csökkenésének 55 százalékáért felelős.