Chris Pratt még nem végzett Star-Lord karakterével

2023. május 04.
25.5461
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
A mai napon került a mozikba A galaxis őrzői legújabb része, melyben utoljára láthatjuk a jól megszokott bandát ebben a felállásban, ugyanis több karakter kalandja is véget ér ebben az epizódban, ám a főszereplő, Chris Pratt nyitott lenne egy folytatásra, még nem végzett Star-Lord karakterével.

A kritikák alapján nagyon jól sikerült A galaxis őrzői vol. 3, és bizonyos színészek, mint például Dave Bautista és Zoe Saldana korábban kijelentették, hogy nyugdíjba küldenék karaktereiket, ők végeztek ezzel a franchisezal, de van olyan aki továbbra is nyitott a folytatásra, ő pedig Chris Pratt, akivel ez a történet elkezdődött.

Ő alakította több Marvel filmben is Peter Quill-t alias Űrlordot. A Total Filmnek adott legfrissebb interjújában árulta el jövőbeli terveit. Elmondása szerint furcsa lenne James Gunn nélkül folytatni a történetet, szerinte elképesztően jó munkát végzett a három filmen, melyeket nem csak rendezett, de írt is. Ennek ellenére szívesen belebújna ismét Űrlord karakterébe. Ezek után talán nem lepődnénk meg, ha elkészülne egy Galaxis őrzői vol. 4 az MCU 7, 8 vagy 9. fázisában.

Ha kíváncsi vagy A galaxis őrzői 3. részének kritikájára, akkor olvasd el a Game Channel hasábjain.
4 hozzászólás

Ronalddo

2 éve, 2 hónapja és 7 napja

Majd ő eldönti. Persze... röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

2 éve, 2 hónapja és 7 napja

Nem kéne már erőltetni...

válasz erre

inkognito

2 éve, 2 hónapja és 7 napja

Remélhetőleg nem lesz belőle több.

válasz erre

Porthos

2 éve, 2 hónapja és 7 napja

Az a helyzet hogy nem igazán ő dönti el. röhögő smiley

válasz erre