Borzalmasra sikeredtek az Apple új FineWoven tokjai

2023. szeptember 21.
17.6111
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
A cupertinói vállalat múlt héten mutatta be legújabb iPhone 15 szériáját és új Watch készülékeit, valamint ezzel együtt az új, különleges FineWoven anyagból készült kiegészítőit, melyek a jelek szerint nem sikerültek túl jóra, ugyanis a tesztek alapján a karcok nem tűnnek el.

Az Apple jövőbeli célja, hogy teljesen karbonsemlegessé váljon, melynek egyik első lépése az volt, hogy megszűnteti a bőr kiegészítőit, tokokat, szíjakat és egy új, FineWoven névre keresztel anyagot mutatott be. A mikrotwill szövésének köszönhetően puha, a velúrhoz hasonló érzetet kelt az anyaga, 68 százalékban újrahasznosított fogyasztói hulladékból készül, és a bőrhöz képest jelentősen kevesebb szén?dioxid-kibocsátással jár az előállítása.

Egy iPhone 15 Pro készülékre való FineWoven-tok 29 990 forintba kerül, ami nem olcsó, emiatt kiábrándító, hogy használatkor rajta maradnak a karcolások és még hetekkel később sem múlnak el. Mindezek mellett az anyag még szöszösödik is. A The Verge már tesztelhette az új tokot, ami alapján kijelenthető, hogy ez a szövet nem lesz olyan tartós, mint korábban a bőr volt.


Fotó: Nilay Patel / The Verge
3 hozzászólás

Fikarc

1 éve, 6 hónapja

Hát ez azért elég ciki..

válasz erre

betyár

1 éve, 6 hónapja

Nem érdemes drága tokot venni, nekem jó a szilikon 500 forintos.

válasz erre

CharlieFirpo

1 éve, 6 hónapja és 1 napja

Uhh, kellemetlen...

válasz erre