Blackberry Passport bemutató

2014. szeptember 26.
7871
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
Korábban már írtunk egy rövid ismertetőt a BlackBerry nem mindennapi Passport névre keresztelt készülékéről.

Most végre már meg is vásárolhatjuk magunknak, ezt a kifejezetten jól eltalált, átgondolt szépséget.

A BlackBerry a világ három nagyvárosában ? Torontóban, Londonban és Dubaiba,  mutatta be a nagyközönségnek eddigi legnagyobb okostelefonját a rendhagyó kialakítású, hatalmas, négyzet alapú kijelzővel és érintésérzékeny fizikai QWERTY gombsorral felvértezett Passport személyében.



A specifikációt,  dizájnt és majdnem mindent tudtunk az elmúlt hónapokban, ezért a tegnapi eseményeken nem igazán hangzott el új információ. Ugyanezt elmondhatjuk a BlackBerry olyan fejlesztéseiről is, mint az okostelefon és PC közötti könnyed átjárást biztosító BlackBerry Blend szoftver, vagy a BlackBerry 10 OS 10.3-as verziójában megjelenő BlackBerry Asszisztens. John Chen, a BlackBerry feje hihetetlen lazasággal beszélt a közönségnek cégéről a torontói eseményen, aztán egyszer csak előrántotta zakója zsebéből az útlevelét, majd a vele megegyező méretekkel megáldott Passport mobilt is. Bizony, a telefon akkora, mint egy szabványos útlevél. John Chen lépése és viselkedése sokak arcára mosolyt csalt és egyfajta bizalom sugárzott a testbeszédéből. Valószínű, hogy sokat várnak a Passport-tól.



A külső dizájn sztorija:

https://www.youtube.com/watch?v=eXH5UDFMHfE

Miután mindenki megismerkedett a BlackBestiának is becézett készülék nem mindennapi, de valójában mégsem oly idegen dizájnnyelvével és a gólkirály hokijátékos, Wayne Gretzky is elmesélte pozitív tapasztalatait a mobilról, új szintre lépett az ismerkedés: a színpadon megjelent Jeff Gadway, hogy meséljen a Passport kiemelkedő tulajdonságairól.

Öt pillérre építették fel a telefon tudásának bemutatását: a méretes, négyzet alapú kijelzőre, az érintésérzékeny fizikai QWERTY billentyűzetre, a BlackBerry 10.3 operációs rendszer újításaira, a BlackBerry személyi asszisztensére, valamint az egyedülálló hangzásra.

A kijelzőről megtudtuk, bár sokak számára nem újdonság, hogy egy 4,5 hüvelykes, 1:1 képarányú, 1440 x 1440 képpontos panel, melynek egyetlen sorába nem kevesebb, mint 60 karakter fér ki. Ennek előnye a böngészéskor és a levelek olvasásakor/szerkesztésekor is erősen érződik: a Passporton sokkal könnyebben átláthatjuk leveleinket, sőt a diagramokat tartalmazó csatolmányokat is anélkül, hogy a kijelzőt tapogatva nagyítanánk/kicsinyítenénk a tartalmát, vagy forgatnánk magát a telefont. Jeff egy iPhone 5S és egy Samsung Galaxy S5-tel vetette össze a Passport megjelenítési képességeit, az eredmény pedig nem volt túl meglepő: még virtuális QWERTY gombsorral sem kell bajlódni, így több szöveg, átláthatóbban jelenik meg a BlackBerry újdonságán, mint a versenytársain, s részben ez az, amiért a Passport az egyik legjobb mobil munkaeszköz lehet. Igen a Passportot inkább üzleti célra fejlesztették mint a Közösségi hálókra.



A Passport fedélzetén debütált a sokak számára a mai napig ismeretlen BlackBerry 10 operációs rendszer legújabb, 10.3-as verziója. A QNX platformra épülő OS mind kezelőfelületében, mind pedig funkcióiban rengeteg újítással bővült, miközben stabilitását, gyorsaságát és egyszerű kezelhetőségét is megőrizte. Jeff nem tért ki az összes érdekességre a bemutatón, főként a BlackBerry Hub új, gyorsan elérhető üzenetkezelési funkcióira (Instant Actions) és a rendszer hangos személyi asszisztensére szánt időt. Utóbbit az Apple Sirijétől és a Google Now-tól eltérően kifejezetten munkára tervezték, mélyen integrálták a rendszerbe és ?látja? többek között gazdája céges naptárát is. Ennek köszönhető, hogy a bemutatón tett próbán Siri csak 10 naptáresemény közeledtét jelezte Jeffnek, míg a tájékozottabb BlackBerry Asszisztens 16 eseményre hívta fel a figyelmet ugyanazon napra vonatkozóan. A BB OS 10.3-mal új szintre lépett az androidos alkalmazások futtatása a BB mobilokon, és már előtelepítve megtaláljuk benne a több száz szoftvert tartalmazó Amazon App Store-t is.

A 3450mAh kapacitású akkumulátor jóvoltából garantált, hogy a Passport nem hagyja cserben gazdáját a nap közepén, a méretes (4,5 colos) Full HD LCD kijelző pedig a határtalan produktivitásnak nyit utat. A képalkotás alkalmazásában egy 13 megapixeles, LED villanóval és optikai képstabilizátorral megáldott kamerára támaszkodhatnak a Passport felhasználók, videocsevegéshez a 2 megapixeles előlapi kamera teljesít szolgálatot.

https://www.youtube.com/watch?v=QcLJAnaxKIc

További részletes információért olvasd el a bemutató cikkünket a Passport-ról, vagy kövesd a BlackBerry-t a közösségi hálózatokon. Google Plusz, Youtube. Bízunk benne, hogy hamarosan tesztelhetjük ezt az elképesztő készüléket s megoszthatjuk Veletek a tapasztalatokat. Ezentúl igyekszünk sokkal több Blackberry-s hírrel, bemutatóval, tesztel szolgálni. Mit gondoltok róla? Tetszik? Végre valami új?
nincs még hozzászólás