Bizakodó a NASA, szerintük 2030-ra már ember fog élni a Holdon

2022. november 22.
42.7721
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
A közelmúltban adott interjút az Amerikai Űrügynökség egyik tisztviselője a BBC Sunday című műsorában, ahol elárulta, hogy szerintük minden adott ahhoz, hogy 2030-ra elkészüljön a holdbázisuk és ember is éljen a Holdon.

Még csak egy hete sikerült a NASA-nak elindítania az Artemis-misszióját, melynek végső célja az, hogy 2025-ben ismét ember léphessen a Holdra, de már most bizakodóak az űrügynökség emberei. Howard Hu, az amerikai űrügynökség Orion-programjának vezetője szerint 2030-ra már minden adott lesz ahhoz a Holdon, hogy hosszabb ideig is ott tudjanak maradni az emberek.

Lesz már holdjáró is ekkor, hogy könnyebben tudjanak mozogni az űrhajósok és természetesen egy bázis is. A tervek szerint 2024. végén fog elindulni a Gateway űrállomás két modulja, ami kiindulási pontként fog szolgálni, ugyanis ez fog a Hold körül keringeni. Az űrügynökséget több ország is segíti a projektben, így például Európa számos országa, Kanada és Japán is.
műsorában, ahol elárulta, hogy szerintük minden adott ahhoz, hogy 2030-ra elkészüljön a holdbázisuk és ember is éljen a Holdon.'>
4 hozzászólás

CharlieFirpo

1 éve, 6 hónapja és 6 napja

Hát..... Úgy legyen...

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 6 hónapja és 7 napja

meglepett smiley Kissé túlzott optimizmusnak tűnik ez annak fényében, hogy leszállni nem tudnak egyelőre. röhögő smiley

válasz erre

inkognito

1 éve, 6 hónapja és 7 napja

Ilyenkor mondjuk azt, hiszem ha látom.

válasz erre

Porthos

1 éve, 6 hónapja és 7 napja

Öööööööö, okkkééééé...... meglepett smiley

válasz erre