A népszerű sorozat második évada a végéhez közeledik és a közelmúltban megjelentek olyan híresztelések, miszerint az egyik főszereplő, egészen pontosan Billy Bob Thornton már nem fog visszatérni a folytatásban, ám úgy tűnik mindez nem igaz, melyről maga a színész nyilatkozott.
A SkyShowtime streaming platformon futó Az olajügynök című sorozat óriási népszerűségnek örvend, ami miatt a stúdió be is rendelte hamar a harmadik évadot. A sorozat Nyugat-Texas olajmezők világában játszódik, ahol Tommy Norris (Billy Bob Thornton) egy kőolajmester és az M-Tex Oil operatív elnöke áll a középpontban, akinek sok mindennel meg kell küzdenie ebben a kegyetlen iparban.
A második szezon több fordulatot is hoz Norris karakterében, ami miatt elkezdtek olyan pletykák keringeni, hogy nem láthatjuk majd a folytatásban. Az Oscar-díjas Thornton azonban most cáfolta ezeket a híreket, melyek elmondása szerint "mesterséges intelligencia által generált szemét". A színész ráadásul már korábban is megerősítette a hírt, miszerint a harmadik évadban is maradni fog. A rajongóknak tehát nem kell aggódniuk kedvencük miatt.
