A Halált nem lehet kijátszani, talán emiatt olyan ironikus, hogy a múlt héten egy Buenos Aires-i La Plata-i Cinema Ocho moziban az új Végső állomás film vetítése alatt beomlott a mennyezet, ami ismerősen csenghet, ugyanis néhány hónapja hasonló eset történt, csak éppen Amerikában, ahol az új Amerika Kapitányt adták.
A helyi beszámolók szerint a Végső állomás: Vérvonalak május 19-én tartott esti vetítése során a moziterem mennyezete egyszerűen beomlott, melynek során több néző is megsérült, miután a törmelék éppen a fejükre, hátukra esett. A hírek szerint a beomlást a napok óta tartó erős esőzés okozhatta.
Az egyik balesetet szenvedő férfi elárulta, hogy először azt hitték, hogy a furcsa, hangos zaj a film része, de aztán törmelék zuhant rájuk, szerencsére súlyosabb sérültekről nem számolt be a helyi média. A mozi azonban nem adott ki nyilatkozatot az eset kapcsán, melyet már vizsgálnak a hatóságok, miközben megjelent néhány kép az esetről, ami jól mutatja, hogy nem volt akkora katasztrófa, mint ami az Amerika Kapitány vetítése során történt.