Befutott Kevin Costner legújabb westernfilmjének az előzetese

2024. február 27.
4.5551
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
A Warner Bros égisze alatt fog megjelenni még idén a legendás színész legújabb, kétrészes western drámája, miután Costner otthagyta a Yellowstone sorozatot, most a filmhez megérkezett az első hivatalos előzetes is, ami elrepít minket a veszélyes vadnyugatra.

Kevin Costnert a Farkasokkal táncoló című klasszikus western műben vált igazán ismertté, hiszen Oscar-díjat is kapott érte, majd sok évvel később visszatért a vadnyugatra a Yellowstone-ban, aztán álmodott egy nagyot. A Horizon: An American Saga-t maga Costner írta Jon Bairddel közösen, a rendezői széket pedig szintén a színész foglalhatta el, és a főszerepet is magának osztotta ki.

A cselekmény az amerikai polgárháború után játszódik, és másfél évtizedet ölel fel, emiatt kerül a mozikba két részletben. A történetről még mindig nem lehet semmi pontosat tudni, de Kevin Costner mellett olyan színészek fognak feltűnni benne, mint például Sienna Miller, Sam Worthington, Luke Wilson és Jamie Campbell Bower. Az Amerikai mozikban 2024. június 28-án fog megjelenni az első rész, míg a folytatás augusztus 16-án érkezik.

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

Porthos

1 éve, 2 hónapja és 1 napja

Oké ezt én már most imádom! meglepett smiley

válasz erre

Fikarc

1 éve, 2 hónapja és 1 napja

De jó lesz ez!!! Iszonyat király az atmoszféra.

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 2 hónapja és 1 napja

Nagyon bejön!

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 2 hónapja és 2 napja

Imádom a palit és a westernt is, nálam ez egy ütős filmnek ígérkezik!

válasz erre