Befutott a Beetlejuice 2. első rövid előzetese

2024. március 22.
32.5691
csirkee profilja, adatai
csirkee
A napokban jelentek meg az első hivatalos képek Tim Burton Beetlejuice filmjének folytatásából, melyen visszatért Michael Keaton egykori szerepébe, most pedig végre mozgásban is láthatjuk az alkotást, ugyanis érkezett egy rövid előzetes a filmhez, melyben felhangzik a jól ismert dal is.

Sokan várják már, hogy idén szeptemberben ismét visszatérjen a mozikba a gonosz démon, Beetlejuice, akinek ha a nevét valaki háromszor kimondja, akkor elszabadul a pokol Winter River városában. Ahogy már korábban is írtuk, a régi szereplők mellett feltűnik majd néhány új, többek között Jenna Ortega, aki Lydia lányát fogja alakítani, Astridot.

A frissen megjelent előzetesben láthatjuk a Deetz család három generációját, akik egy tragédia miatt visszatérnek Winter Riverbe, a régi házba, ahol Astrid felfedezi a padláson a városról készült titokzatos makettet, és véletlenül megnyílik a túlvilág kapuja. Ezzel pedig Beetlejuice visszatér az élők sorába, miközben a túlvilágon is hatalmas galibát okozott.

4 hozzászólás

petrovicsz

11 hónapja, 2 hete és 3 napja

Hangulata nagyon top!

válasz erre

Levi87

11 hónapja, 2 hete és 3 napja

Igazán beteg. röhögő smiley

válasz erre

TEchie

11 hónapja, 2 hete és 3 napja

Ez szerintem jó lesz.

válasz erre

Harder

11 hónapja, 2 hete és 3 napja

A hangulata megvan.

válasz erre