Befutottak az első reakciók a Mission: Impossible - Leszámolás 1. rész kapcsán

2023. június 20.
15.6821
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Tegnap este rendezték meg Rómában a Mission Impossible hetedik részének a díszbemutatóját, ahol először mutatták be a franchise legújabb részét a nagyközönségnek, akik elégedetten jöttek ki a vetítést követően, ugyanis a közösségi médiát elárasztották az első vélemények.

Bár Tom Cruise már 60 éves, továbbra is ő végzi filmjeiben a legtöbb félelmetes kaszkadőr mutatványt, nem volt ez máskép a Mission: Impossible - Leszámolás esetén sem, ahol a stábtagok többsége nagyon aggódott a színész épsége miatt. A film idén júliusban fog a mozikba kerülni és az első reakciók szerint bár az előző részt, az Utóhatást nem sikerült megugrania, így is szórakoztató lett a film.

A Collider magazin újságírója, Perri Nemiroff leginkább a kamerás rögzítéseket dicsérte, aminek köszönhetően az akciójelenetek olyanok, mintha a kellős közepén lenne a néző. A történetet is kedvelték a kritikusok, hiszen éppen aktuális, ugyanis egy mesterséges intelligencia van a középpontban. Sok dicsértet kapott Hayley Atwell színésznő, aki újoncnak számított a franchiseban.

4 hozzászólás

CharlieFirpo

2 éve, 16 napja

Nagy kedvencem az összes! mosolygó smiley

válasz erre

petrovicsz

2 éve, 16 napja

Na ez az a film ahol a kritika se érdekel, kötelező mozi nálam. mosolygó smiley

válasz erre

Kisfaludy82

2 éve, 16 napja

Nem semmi hogy képesek tartani a szintet ennyi részen át...

válasz erre

Porthos

2 éve, 16 napja

Durván jót megy ez a széria, az a helyzet.

válasz erre