Az új Jurassic World film az ez első rész szellemét fogja tükrözni - állítja az író

2025. január 03.
7.1591
csirkee profilja, adatai
csirkee
Idén júliusban fog debütálni a mozikban a legújabb Jurassic World mozifilm, mely a Rebirth (Újjászületés) alcímet kapta, miután egy teljesen új szereplőgárdával ismerkedhetünk majd meg, mely állítólag az eredeti, 1993-as Jurassic Park szellemét fogja megidézni - állítja a forgatókönyvíró.

A Universal stúdió egyszerűen képtelen elengedni egyik legsikeresebb franchise-t, ezért tavaly bejelentették, hogy folytatódik a dinós kaland, azonban már egy teljesen új szereplőgárdával és új történetszállal. A főbb szerepekben Scarlet Johanssont, Jonathan Baileyt és Mahershala Alit láthatjuk majd, akiknek ismét szembe kell szállniuk a vérszomjas ősi lényekkel.

David Koepp, a film forgatókönyvírója nemrégiben arról beszélt, hogy az Újjászületés az első film szellemét fogja idézni, ő jegyzi az első Jurassic Park film forgatókönyvét is. Az író elárulta, hogy az újrakezdés ötlete volt az, ami rávette, hogy ismét kézbe vegye a tollat, ráadásul komoly követelményei voltak, amit a stúdiónak teljesítenie kellett. Ezek között volt, hogy lehessen benne humor, valós tudományon alapuljon a történet és az előző hat film eseményeit nem lehet letagadni. Mindezek alapján egy jó Újjászületésre számíthatunk.
2 hozzászólás

CharlieFirpo

3 hónapja, 2 hete és 6 napja

Ehh.... Az nem ugyanaz akkor sem.

válasz erre

betyár

3 hónapja, 2 hete és 6 napja

Nem várok sokat ettől a filmtől.

válasz erre