Az orvvadászat miatt az orrszarvúk kisebb szarvakat növesztenek

2022. november 02.
41.4761
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Kutatók egy csoportja a közelmúltban az állatok archív képeit tanulmányozták az elmúlt 130 évből, mely alapján megállapították, hogy a szarv mérete a testhosszhoz viszonyítva az idő múlásával csökkent, ahogy az elefántoknál és a juhoknál is.
 

Mindezek hátterében a kutatók szerint az orvvadászat állhat, ami befolyásolta az evolúciós folyamatokat. Az orrszarvúk egykoron benépesítették Európát, Ázsiát és Afrikát is, ám manapság már a kihalás szélére kerültek, kevesebb mint 30 000 orrszarvú maradt a vadonban. Az orvvadászat hatalmas biznisz, egyetlen szarv akár 200 000 dollárt is érhet a feketepiacon.

Oscar Wilson, a Helsinki Egyetem kutatója kollégáival 1886 és 2019 közötti fényképet elemeztek, amelyeket feltöltöttek a Rhino Resource Center adatbázisába. A csapat képalkotó szoftver segítségével becsülte meg a képeken szereplő egyes állatok különböző anatómiai méréseit, majd kiszámították a szarv méretét a testmérethez viszonyítva. Mindezek alapján megállapították, hogy az évek során csökkent a szarvak mérete.

Mivel az orrszarvúk sok mindenre használják szarvukat - például párkeresésre vagy területük védelmére -, így a szarvméret csökkenése nagy valószínűséggel hatással van az orrszarvúk életvitelére. A kutatók szerint ez nem feltétlenül baj, de minden esetre érdekes evolúciós fejlődés.
5 hozzászólás

inkognito

1 éve, 2 hónapja és 4 napja

Azért ez nem semmi, az állatok tudják hogyan éljenek túl.

válasz erre

Fikarc

1 éve, 2 hónapja és 4 napja

Neeeeeeee! Ez de durva!

válasz erre

Kisfaludy82

1 éve, 2 hónapja és 4 napja

Azta.

válasz erre

techiii

1 éve, 2 hónapja és 4 napja

Az kemény bakker.

válasz erre

Porthos

1 éve, 2 hónapja és 4 napja

Alkalmazkodik a természet. Nagyon durva!

válasz erre