Az oroszok 2036-ban eljutnának a Vénuszra

2026. március 14.
4.4601
Botyi profilja, adatai
Botyi
Úgy tűnik, Oroszország előszedte a Vénuszra irányuló terveit: a héten az állami média arról számolt be, hogy az ország 2036-ban szeretné elindítani a szomszédos bolygó felé a Venera-D-t, egy több egységből álló küldetést.

A Venera-D programon már 2003 óta dolgoznak, sőt, Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója előtt a Venera-D-t akár a NASA-val való közös misszióként is fontolgatták. Bár a NASA már nem vesz részt az orosz űrprojektekben (a Nemzetközi Űrállomás kivételével), Oroszország továbbra is folytatja a Venera-D programot.

Denis Manturov első miniszterelnök-helyettes azt mondta, robotikus misszió jelenleg központi helyet foglal el az orosz űrügynökség, a Roscosmos ambíciói között. Érdekesség, hogy a Szovjetunió mindmáig az egyetlen ország, amelynek sikerült űrhajót leszállítania és működtetnie a Vénusz felszínén, ez a projekt folytatná a sikeres küldetések sorozatát.

A Venera-D egy leszállóegységet, egy ballont és egy műholdat foglal magában, egyik célja pedig a mikrobiális élet felkutatása lesz a Vénusz felhőiben, a bolygó légkörében nemrégiben talált, vitatott foszfin- és ammónia-maradványok nyomán.
4 hozzászólás

Porthos

3 hete és 4 napja

Szép tervek, fura hogy foglalkoznak ilyen civil dolgokkal is a háborúzás mellett...

válasz erre

Fikarc

3 hete és 4 napja

Már csak dacból is megcsinálják.

válasz erre

Tommy

3 hete és 5 napja

Hát hajrá!

válasz erre

techiii

3 hete és 5 napja

Véleményem szerint erre kicsi az esély. röhögő smiley

válasz erre